Hozzászólás a Kód és rettentés c. konferencián
Hozzászólás, elhangzott a Kód és Rettentés – Tíz év: Korunk filozófiája című konferencián, melyet Pethő Bertalan Korunk Filozófiája című, 1992-ben megjelent könyvének 2001 09. 11-én aktualizálódott tematikájáról rendeztek 2003-02-19-én, Budapesten, a Kodolányi J. Főiskola Posztmodernológiai Kutatóintézetében, Az Irodalom Visszavág folyóirat szervezésében.
A szöveg megjelent a Hat Vita című könyvben, Platon Könyvkiadó Bp. 2005.
Pethő Bertalan filozófia könyvének fő témája a peratológia, az eredendő behatároltság tana. A szerző hatalmas gondolkodási erővel és lenyűgöző nyelvi leleményességgel fejti ki, hogy a posztmodern korban elérkeztünk eredendő, lénybeli, létbeli és végleges határainkhoz. Az eddigi nagy céljaink, törekvésünk a transzcendens felé, tudományos, civilizációs haladásunk, fejlődésünk veszendőbe mentek, vagy elérhetetlennek, megvalósíthatatlannak bizonyultak. Az ember nagy célokra törekvése saját eredendő határaiba ütközött, az üdvtanok, ígéretek nem teljesíthetők, végleg Vég-et értek. Aki belegondol ezt belátja, aki nem gondol bele, azzal csak megtörténik.
Az én véleményem a határokról valamelyest különbözik Pethő Bertalanétól, ezt szeretném most ismertetni Határ az, ami elválaszt dolgokat egymástól, csak kétoldalúként érzékelhető, egyoldalú határ nincs. Az eredendő határok túloldala, Túlnanja az írás szerint hozzáférhetetlen. Márpedig, ha a túloldal hozzáférhetetlen, tehát nincs, akkor nincs határ. Ha viszont hozzáférhető, pl. tudunk róla valamit, akkor a határ nem teljes, nem abszolút, eredendő, hanem csak ideiglenes, vagy féligáteresztő.
Példák a könyvből az eredendő határokra: „tapasztalati világ határai”; „az egyes ember saját bensőjének határai”; „az Alany társadalom felé húzódó határai”; „a diszkurzív tudat határai”. Ezekkel kapcsolatban a kérdésem a következő: mi van eme határok túloldalán, van-e ott egyáltalán valami, van-e túloldaluk. Az én válaszom az, hogy nincs semmi odaát, nincs túloldaluk, tehát ezek nem határok.
Határba ütközést akkor tapasztalunk, ha valamiféle célra tartunk, de nem tudjuk elérni, a célt viszont továbbra is érzékeljük valahogy a határon túl. Ha a célt nem érzékeljük, mert a túloldal hozzáférhetetlen, eredendően, abszolút, akkor nem határba ütköztünk, hanem az derült ki, hogy a cél rosszul lett kijelölve, meghatározva, ott, ahová gondoltuk, nincs semmi. Vagy valami más van ott, vagy valahol máshol van az a bizonyos cél.
Példák a könyvből az eredendő határba ütköző törekvésekre: „a transzcendentálék és egzisztenciálék megragadása, elérése, igazolása”; „a modern korlátlan fejlődése”; „civilizációs haladás”; „az ember uralja a világot”. A kérdésem az, hogy vajon efféle törekvések komolyan vehetők-e, véghezvihetők-e egyáltalán, ilyen célok elérhetők-e valaha is.
A pontatlan célkijelölések szükségképpen frusztrációhoz, csalódottsághoz, akár betegségekhez is vezethetnek. Szakmai gyakorlatomban igen sok hasonló problémával találkoztam. A kognitív pszichoterápia, ezen belül a neurolingvisztikus programozás, talán leghatékonyabb mozzanata a nyelvben megjelenő, de valójában érzelmi, gondolkodásbeli pontatlanságok kiigazítása.
A leggyakoribb hibákból említenék kettőt: 1) bizonytalan főnevek használata: Beteg: „a siker nagyon fontos számomra”. Ez a cél így elérhetetlen. Mit válaszol a terapeuta: „pontosan milyen siker?; miben szeretne sikeres lenni?; mihez, kihez képest?; milyen mértékben? stb”. 2) nominalizálás: Beteg: „a gazdasági kibontakozás megteremtése a legfontosabb”. Ez a törekvés így nem irányul semmire. Terapeuta: „pontosan hogyan történik ez?; miből fogja tudni, hogy elérte?; mihez képest a legfontosabb?” Ha a páciens ezekre a kérdésekre megtalálja a pontos választ, akkor ezek a végtelenbe vesző tervei nem fogják tovább nyomasztani.
A nagy filozófiai kérdések (ld. fentebb) csupa ilyesféle, pontatlanul megfogalmazott és rosszul kitűzött célt tartalmaznak. Az így kitűzött célok elérhetetlenek, de véleményem szerint, nem az eredendő behatároltságunk miatt, hanem mert nem irányulnak semmire, nincsenek. Ugyanakkor a pontatlanul behatárolt célok bárhová is elvezethetnek. Ismeretes a demagóg diktatúrák pontatlan célmegjelölési gyakorlata: szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy ellenkező előjellel: kulákok, kémek, revizionisták. Ezekbe bármit, bárkit bele lehet sorolni, mert pontatlanok, határtalanok, gátlástalanok.
A napjainkban legaktuálisabb politikai nominalizáció a terrorizmus elleni harc. Ez a harc bukott ügy, mert ilyen cél nincs. Terrorizmus nem létezik. Egy fiktív cél ellen harcolva viszont bármit meg lehet tenni. Ha majd valamikor a poszt-poszt modern korban, vagy azután gyakorlatilag is megbukik ez a harc, akkor hibás magyarázat lesz, hogy, hát persze, hiszen az ember eredendően behatárolt lény. Nem, ez a harc azért nem lesz sikeres, mert nincs célja. Vagyis lehet, hogy van, de az valami egészen más.
–BGy