A FIÚ, AKINEK DELFINJE VAN
Esettanulmány egy colitis ulcerosaban szenvedő beteg pszichoterápiájáról.
A terápia bevezető szakasza
Első két találkozás, virág-teszt, szerződés
Amikor megismerkedtünk Laci 24 éves, magas, vékony fiú, másodéves volt a Kertészeti Egyetemen. A kórházi szobámban találkoztunk először, egy másik betegem javaslatára fordult hozzám. Felül vastag garbó pulóver volt rajta, ezt mindjárt levetette, alatta volt még két másik vékonyabb. A fotelben rögtön hátradőlt, kényelembe helyezte magát és kérdezgetés nélkül elkezdte mesélni betegsége történetét és tüneteit. Annyit már hírből tudtam, hogy colitis ulcerosaban szenved és elég súlyos. Ahogy a fotelben ült és ráesett a fény észrevettem, hogy bőre szürkés sárga, arca beesett, mimikátlan, kézcsontjai jól kivehetőek. Később elmondta, hogy azért szeret sok pulóvert hordani, mert ezzel eltakarja a soványságát. Amiről beszélt, a betegsége adhatott volna okot érzelmi megnyilvánulásokra, de ilyesmiket nem tapasztaltam rajta. Meglehetősen racionálisan, mondhatni hidegen és precíz szakirányú orvosi ismeretekről tanúskodva adta elő kórtörténetét. Arckifejezése, vagyis ennek a hiánya, úgy gondoltam ijedtséget, félelmet tükröz, de valószínűleg nem a pillanatnyi helyzetnek szólt. Jó beszédkészséggel rendelkezett, különösebb explorációra nem volt szükség, Rogers-féle kommunikációval vettem részt. Megpróbáltam a mosolyválasz (Tringer 1991) előhívását többször is, de nem viszonozta a mosolyt, arca csaknem mimikátlan maradt.
Az összkép elég ijesztőnek tűnt, a betegség konkrét tüneteiről nem is beszélve. Az a fantáziám támadt leginkább a fájdalmas arckifejezésből, vérszegénységből és a sokéves gyógyulási küzdelem hallatán, hogy ennek az embernek a vérét piócák szívják. Mindezzel együtt kifejezetten szimpatikus volt számomra a fiú. Õ pszichoterápiát akart, én pedig hajlottam rá, hogy elvállaljam, bár szomatikus állapotának súlyosságából ítélve nem láttam sok esélyt a gyógyulásra. Még etikai aggályaim is ébredtek egy valószínűleg kudarccal végződő ügy elindítását illetően. Végül is azt mondtam, hogy gyógyulást most nem ígérhetek, de önismereti fejlődést igen, ami viszont javuláshoz vezethet. Azt már előre tudta, hogy imaginatív technikával dolgozom, bár intellektuális gondolkodásmódjába nemigen tudta beilleszteni a hatásmechanizmust, ezt is elfogadta.
Második találkozásunkkor aktuális családi eseményeket kezd el mesélni és próbál megérteni. Ezek lényegében szüleivel való állandó összetűzések, viták, macerák, melyeknek igyekszik ellenállni több- kevesebb sikerrel. Hajlamos lenne végigbeszélni az órát, ha hagynám, terveink szerint azonban ma az első imaginációnak kell történnie.
VIRÁG: egy 80 cm magas, 8-10 cm átmérőjű kúpvirágot képzel el. Szirmai téglavörösek, hét szirma van, levelei hosszúak, szárán enyhén szúrós mirigyszőrök vannak. Gyökere kissé elágazó, bojtos, illata gyenge, de kellemes. Egy jól gondozott kertben van, körülötte más virágok. Jól érzi magát, meg van mindene, amire szüksége lehet. Belebújik (nem spontán), minden rendben. Mielőtt elbúcsúzna a virágtól még gyomtalanítja körülötte a földet, a gyomok ezt nem bánják, aztán megöntözi, így már ott tudja hagyni.
Átestünk a tűzkeresztségen mindkettőnk megelégedettségére. Csak az imagináció után jutott eszembe, hogy ő kertésznek tanul. A kúpvirág egy létező virágfajta, mint később megtudtam tőle. A képről utólag csak annyit mondott, hogy majdnem úgy érzékelte mint a valóságot, nem emlék volt, hanem fantáziakép és jó érzései maradtak vissza.
Úgy gondolom, hogy a virág precíz, mechanisztikus leírása nem a szakismereteket, hanem a gátolt szimbolizációs képességet, gyakorlatias gondolkodásmódot jelzi. Ugyanakkor a belebújás jó fantáziatevékenységet és imaginatív munkaképességet mutat. A virágot, mint az ő gondozottját, gyerekét nem hagyta csak úgy magára, előbb tisztába tette, megitatta. Mindez számomra a mély érzések intaktságát jelzi.
Szerződésben három hónapot javasoltam, heti egyszer, egyórás alkalmanként, önismereti céllal. Az esetleges folytatást majd azután megbeszéljük. Ebben és a tiszteletdíjban megegyeztünk, szóbeli szereződést kötöttünk. Bár valószínűnek tartottam, hogy ennél hosszabb terápiára lesz szükség, tapasztalataim szerint hosszú terápia ajánlása a kezdetben riasztóan, elbizonytalanítóan hat a páciensekre.
A tervezett terápiás technika alapvetően módosult tudatállapot használatára épült, ezen belül leginkább Leuner- féle imaginatív módszerre. Választásomat egyrészt képzettségi irányom és eddigi terápiás tapasztalataim határozták meg, másrészt az a tény, hogy az imaginatív technika pszichoszomatikus betegségek esetén általánosan ajánlott (Pethő 1989; Jancsovics 1995; Szak. Koll, 1997; Bányai, Túry, 1998). A módszer hatásmódja többszintű. Történhet dinamikus, mély terápia tudattalan tartalmak tudatba emelése által (Bölcs 1997), létrejöhet a tudattalan spontán átrendeződése tudatosítás nélkül (Bagdy 1991), sőt pusztán a hipnózisban levés is lehet terápiás értékű (Bányai 1999). Szomatikus tünetképzés esetén feltáró helyett inkább fokális pszichoterápia ajánlott (French 1952; Alexander 1968; Uexküll 1985). A terápiás munka mélységét nem terveztem el előre, úgy gondoltam, hogy azt a felszínre kerülő anyag és dinamika fogja meghatározni.
Az imaginatív technika élénken foglalkoztatta Laci intellektusát, szerette volna pontosan tudni, érteni, hogy ez hogy is hat, lehetőleg fizikai fogalmakkal. Arra gondoltam, hogy a hatásmechanizmust tisztázandó törekvésében a technika iránt érzett rejtett félelme és kontrollálási szükséglete mutatkozik meg. Így hát sor került a terápia elméletéről folyó beszélgetésre megnyugtató jelleggel, de hosszabb intellektuális kerülőutakra nem tévedtünk.
Élettörténet, betegségtörténet
Laci harmadik gyerekként született, 11 évvel idősebb nővére és 9 évvel idősebb bátyja van. Apja híradástechnikai műszerész, anyja könyvelő. Véletlenül fogant, nem tervezték a születését, de elvetetését sem. Ezt az információt Laci anyjától kb. 15 éves korában kapta, bevallása szerint különösebben nem érintette meg a dolog. Bölcsődébe, óvodába járt. Óvodából annyi emléke van, hogy háttérbe van szorulva, nem tudott úgy a labdába rúgni, mint egy nagyobb fiú.
Hároméves korában kiderült, hogy szívbillentyű elégtelensége van.
Antibiotikumokat kellett szednie 6- 7 éves koráig, műtétre nem került sor, meggyógyult. Ettől kezdve szülei állandóan vizsgáltatták, diétáztatták, sajnálták, széltől is óvták. Folyamatosan Laci evésével voltak elfoglalva, az étkezések többnyire veszekedésekbe torkollottak, tortúra számba mentek. Testvéreivel mindig szerették egymást, sokat játszottak, ma is jóban vannak.
Az iskolában jó tanuló volt, bár tanulni nem szeretett, de jó felfogóképességű és érdeklődő volt. A fizika ment a legjobban. Hetedikes korában kezdődött a bélbetegsége hasmenésekkel, kórházi szteroid kezelésekkel. Emiatt a gimnáziumot egy év halasztással kezdte. Ebben az időszakban nem tudta, hogy mi akar lenni, betegségétől is nagyon félt, sovány, sápadt, önbizalomhiányos volt. Az osztályban nem érvényesült, amolyan bohóc szerepe volt. Egy nagyothalló, szemüveges barátja volt kb. hat évig.
Laci mindig jól tudott futni, jó állóképessége volt, ezekre büszke tudott lenni akkoriban. Gimnázium után kertészeti szakmunkásképzőbe jelentkezett saját választása alapján. A szakmunkásképzőt 21 évesen végezte el, ezalatt volt a legbetegebb: 180 cm-es testmagasság mellett 48 kg, anaemiás. Nagymennyiségű szteroid infúziókkal kezelték, vastagbelét el akarták távolítani, szülei is ezt javasolták, de ő nem egyezett bele, bár nem sok reményt fűzött a gyógyuláshoz. Haja hullott, arca puffadt volt, utcán elesett, bárányhimlőt, tüdőgyulladást kapott. Viszont az iskolában sok barátja volt. Ekkor határozta el, hogy kertészeti egyetemre fog menni és kerttervező lesz.
Saját megítélése szerint betegsége súlyosságát anyja mindig felnagyította. Anyja szerint folyamatosan rosszabbodni fog és előbb- utóbb mindenképpen ki kell varrni a belét a hasára, sőt ha nem tartja be az előírásokat még bele is halhat fiatalon. Anyja ezt a szemléletet képviselte (jelenleg is) a családban. Apja nem jelentett ellenpontot, az anya volt mindig a domináns személy. Testvérei viszont nem érezték tragikusnak a helyzetet, nem fogadták el a szülők látásmódját.
Szót kell ejteni Laci nővéréről, Krisztináról. Vele kapcsolatban Laci a gyerekkorból arra emlékszik, hogy szülei elégedetlenek voltak Krisztina minden cselekedetével, folyton rendreutasították, piszkálták. Krisztina azonban nem fogadta el a szülői fegyelmezéseket, nyíltan ellenállt, hadakozott, rossz volt. 15 éves korában egy időre nevelőintézetbe is küldték, majd egy pszichológus javaslatára kollégiumba került. A közelmúltban Krisztina két alkalommal, valószínűleg pszichotikus shub miatt kórházi kezelésen esett át. Az idősebbik fiút illetően patológiára utaló adat nincs.
A terápia kezdetén Laci másodéves egyetemista, szüleivel él, testvérei évekkel ezelőtt elköltöztek. Két éve van egy barátnője Joli, aki ugyanazon egyetemre jár. Joli erősen vallásos családban nőtt fel, nagykorára azonban kételkedni kezdett a vallási tanokban, spirituális és egzisztenciális ambivalencia állapotába került. Laci pozitív, evilági szemlélete sokat segített ebben neki (a fiú szerint), ő pedig Lacinak jelent menedéket, társat. Mindkettejüknek ez első kapcsolata. Laci Jolit a menyasszonyának tekinti, Joli azonban bizonytalan. A fiú nem kerülhet Joli szüleinek szeme elé (bűnös kapcsolat), a lányt viszont Laci szülei megtűrik.
Első találkozásunk idején Laci saját megítélése szerint rossz állapotban volt: napközben három- négyszer kell WC-re mennie, ilyenkor kevés véres, hasmenéses széklete van, rendszeresen éjszaka is ki kell mennie néhányszor. A városban feltérképezte a WC-ket és ezek mentén közlekedik. Gyakran akkor is WC- re megy, ha nem kell, megelőzendő a bajt. Ilyenkor erőlteti a székletét, nyomkodja a hasát, hogy inkább most jöjjön aminek kell, ne pedig akkor amikor nincs a közelben WC. Általában dupla alsónadrágot hord, mert előfordul, hogy nem tudja vissza tartani. Diétát nemigen tart, már nem látja értelmét, gyógyszereket ugyanezen okból nem szed. Korábban járt autogén tréningre, agykontroll tanfolyamra, Dethlefsent olvasott, gyakorolta a Coué-módszert. Mindezek nem használtak, sőt az AT időszakban igen rosszul volt.
Apja a közelmúltban természetgyógyász tanfolyamot végzett és otthon, fián igyekszik segíteni ismereteivel. A lakást vízerek, földenergiák szerint rendezték át, nem szabad fekete pulóvert fölvennie mert az a sátán színe, nem szabad a telefonzsinór fölött aludnia, vagy számítógéppel egy szobában mert sugároz, stb. Mindezeket Laci inkább piszkálódásnak éli meg, nem pedig gondoskodásnak.
Nincs könnyű helyzete otthon. Szülei állandóan diétákkal, gyógyteákkal traktálják, jó tanácsokkal, intelmekkel látják el és persze sötét jövőképet sugallanak. Amikor WC-n van anyja rendszeresen bekopog és "látod én megmondtam" kezdetű szövegeket kiabál be.
Laci megfigyelte, hogy tünetei bizonyos helyzetekhez kötődően változnak. Lelki terhet jelentő események pl. vizsga időszak, szerelmi konfliktusok rontják állapotát, viszont fizikai munka pl. kertészkedés, sportolás, valamint az otthoni környezetből való átmeneti kiszakadás javulást eredményez. Saját észrevétele az is, hogy tüneteivel képes kiváltani környezetéből együttérzést, gondoskodást, sőt bizonyos kudarcai alól önmagát is betegségével menti föl. Laci szerint szülei "túlsegítették" őt, anyagilag sokat költöttek rá, de lelkiekben elhanyagolták. Lelkiismeretfurdalást is érez azon okból, hogy szülei sokat veszekednek egymással beteg állapota miatt.
Elméleti megfontolások, pszichodinamika
Lacit súlyos neurotikus, ezen belül pszichoszomatikus betegnek tartom. Ez a triviálisnak tűnő megállapítás azért fontos, mert tünetei mélyen gyökerező személyiségpatológia diagnosztizálására is okot adhatnak. Azonban nem gondolom sem anális karakterzavarnak, sem kényszeresnek. Azok, a viselkedésében fellelhető táplálkozási, öltözködési, ürítési és közlekedési rituálék melyek hasonlítanak a kényszerbetegekéihez, véleményem szerint szomatopszichikus hatás következményei (Thoma 1992), tehát másodlagosak.
Meg kell jegyezni, hogy pszichoszomatikus betegség, mint nozológiai kategória sem a DSM-rendszerben, sem a BNO 10-ben nem szerepel, önálló diagnózisként nem adható. (Ugyanakkor a pszichiátriai, pszichoterápiás irodalomban igen jelentékeny volumennel van jelen.)
A hivatalos diagnózis tehát BNO- 10 szerint: Colitis ulcerosa (K 51), amely mellé a "társuló pszichológiai tényezők" gyaníthatósága miatt F 54, mint meglehetősen határozatlan pszichiátriai diagnózis adható.
A colitis ulcerosa szakszerű medicinális kezelése szomatikus. Régebbi tankönyvek fontosnak tartották a pszichoterápiát is, bár ez alatt a belgyógyász attitűdjét értették (Magyar, Petrányi 1986), újabb nemzetközi ajánlások azonban a betegség pszichés etiológiáját és a pszichoterápia hatékonyságát is erősen megkérdőjelezik (Scient. Am. Med. 1994). Ennek a ténynek ezen terápiát is érintő hatásai vannak. Laci szomatikus orvosai között volt olyan aki őt a pszichoterápiától óva intette, mondván, hogy káros lehet, mert kiszámíthatatlan dolgok jöhetnek föl, majd ismertette vele az újabb kutatási eredményeket. Figyelembe véve ezen pszichoterápia ellenes szuggesztiót, valamint a fiú racionalizálásra hajló gondolkodásmódját, feltételezhető, hogy nem kevés szenvedés és terápiás kudarc kellett ahhoz, hogy Laci saját belátásból pszichoterápia irányába motiválódjék.
A valódi gyógyulási szándékot kulcsfontosságúnak tartom pszichoterápia esetén. Ennek meglétére tapasztalatom szerint nem bizonyíték a terápiára jelentkezés, járás és fizetés. Laci esetében azonban az első néhány találkozás meggyőzött arról, hogy nem csak fizikális tünetei, hanem beteg létállapota is egodiszton (Gádoros 1994) számára, valódi szenvedésnyomása és motiváltsága van. Mindez a patológia személyiségben mélyen gyökerező volta ellen szól.
A karakter érintettsége ügyében meg kell említeni az alexitímia jelenséget. Ez a fogalom pszichoszomatikus betegek specifikus személyiségstruktúráját volt hivatott jelölni (Sifneos 1973), azonban utánvizsgálatok az általános meglétét nem igazolták. Az alexitímiás jegyek közé soroltak olyanokat, amelyek borderline, vagy nárcisztikus személyiségzavaros betegekre jellemző pl: érzelmek adás- vételére, empátiára való képtelenség, másokat önmaga reduplikátumaként érzékel, szimbiótikus kötődések, mechanisztikus gondolkodásmód, gyenge fantáziatevékenység. Egyes szakemberek szerint ezen betegeknek gyerekkorukban nem volt lehetőségük hallucinátoros szükségleteik kielégítésére (M'Uzan 1977). Más megközelítés szerint a pszichoszomatikus betegek a preödipális korban nárcisztikus ellátásbeli hiányt szenvedtek el és a pszichotikusokéhoz hasonló szintű énpatológia alakult ki (Ammon 1973). Ilyen súlyos pszichopatológia fennállásának azonban ellentmond ezen betegek jó szociális integrációja (Thoma 1992).
Kétségtelen, hogy Laci kommunikációja kevés nonverbális érzelmi megnyilvánulást tartalmaz, mimikaszegény és éber gondolkodásmódja, valamint a virág imagináció is racionalizáló hajlamra utal. Mindemellett jó kapcsolati teljesítményre képes, megítélésem szerint empátiás készséggel is rendelkezik. Nem találok nála Bálint- szerinti alapzavar fennállására utaló jeleket. Az érzelemtelenítő, racionalizáló attitűd férfiakra gyakran jellemző, az ő esetében sem érzem súlyosan patológiás jegynek. Köznapi nyelven szólva úgy mondhatnám, hogy nem romantikus lélek. A mosolyhiány tünethez hozzá tartozik, hogy Lacinak van humorérzéke, képes mosolyogni vagy nevetni, de mindezt jóval ritkábban teszi, mint várnám. Mintha mimikai izmainak az átlagnál magasabb lenne az érzelmi ingerküszöbe. Mindezzel együtt arckifejezése nem merev, vagy rideg, hanem barátságos, szimpatikus.
Mindezen, talán túl körülményes elméleti megfontolásokra nekem magamnak már a terápia elején szükségem volt, az eset súlyos minősítését enyhítendő. Laci szomatikus állapota súlyosságát reálisan látta, most viszont pszichoterápiára jött, valószínűleg ultimum refugium gyanánt. Az általam képviselt szemlélet szerint betegsége lelki állapotában gyökerezik, lelki állapota viszont nem súlyos. Ahhoz, hogy ezt a nézetet hitelesen képviselni tudjam, mentesíteni kellett magamat félelmeimtől. Ebben segített az ide vonatkozó irodalom is.
Összegezve tehát: Laci személyiségében felettesén problematikát látok, az én- struktúrák elég jól integráltak. Nem dolgozik alacsony szintű elhárító mechanizmusokkal, stabil kapcsolatokra képes, nincs identitászavara. A Kernberg- féle felosztás szerint a karakterzavarok legfelső szintjére a neurotikus, mazochisztikus személyiségek közé sorolnám. Felettesénjét az elnyomó, büntető szülői introjektumok uralták már kisgyermekkorban. Ezekkel szembeni védelmet a nyílt agresszió jelenthetett volna (ezt tette nővére), ehelyett azonban Laci autoagresszív szervbeszéddel reagált, ami viszonylag jó családi integrációt eredményezett számára. Valószínű, hogy a hároméveskori szívbetegsége is ezen pszichodinamika terméke volt. A fiú soha nem volt egészséges gyerekként kezelve, identifikálva otthon. Az "Egyre betegebb leszel" rejtett és nyílt szülői parancs határozta meg sorskönyvét (Berne 1997). A személyiség- struktúra megítélése persze a terápia folyamán változhat.
Általában hajlamos vagyok korai pszichopatológia esetén a szülőkben keresni a hibát. A problémában személyes érintettségem van, bár nem saját szülőm révén. Vigyáznom kell nehogy korábban "megtámadjam" a szülőket, mint ahogy ezt a terápiás kapcsolat, vagy a beteg érettsége elbírná. Laci maga is felismert szülei attitűdjében számára terhelő mozzanatokat és bizonyos dinamikai összefüggéseket. Azonban a leválás, elköltözés gondolatával érdemben nem foglalkozott.
Úgy gondolom Laci szülei részben igen, de nem eléggé jó szülők (három gyerekből egy egészséges). A család érzelmi miliőjét alapvetően az anya határozza meg, az apa szubmisszív módon viszonyul, miközben állandó veszekedés van a két szülő között is. Megítélésem szerint az anya jelentős mértékben abuzív magatartással viszonyul Lacihoz (Botond 1998). Ez képezhette a betegség hátterében meghúzódó legfontosabb pszichoszociális faktort. A betegség által kiváltott gondoskodás pedig további kondícionáló erővel hatott.
A terápiás folyamat első szakasza, melyben a kapcsolat erősödése és vágyteljesítő imaginációk zajlanak.
Harmadik találkozásunk első negyedórájában állapotáról, aktuális eseményekről beszélünk. A szülőkkel kapcsolatos problémái és ezek megoldási kísérletei vannak terítéken. Bennem pedig indulatok ébrednek a szülőkkel szemben, melyek visszatartása, tárolása több- kevesebb energiát igényel. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a fiú valami játszmafélébe kívánna engem bevonni, ahol én lennék a családi béke megrontója, ha belemennék. Sérelmeit őszintének, tárgyilagosnak érzem. A rét imagináció az ő kérésére ágyon fekve történik és ezután az összes többi szintén.
RÉT: Kellemes, napos időben egy dombtetőn van a rét, zöld füves, kevés virággal. Távolabb dombok, völgyek erdő. Emberek nincsenek, település nem látszik, csak egy földes út. Lefekszik a fűbe, nézi a felhőket, madarakat, érzi a fű illatát. Kb. egy percig hagyom töltekezni, majd megkérdezem, hogy megmutatná- e valakinek ezt a helyet. Ekkor ide hozza barátait az egyetemről, az egész csoportot. Beszélgetnek, játszanak, esznek. Sajnálja, hogy csak ő szervez ilyen kirándulást, egyébként jól érzi magát. (El tudna-e így búcsúzni, vagy tenne még valamit ? Erre elvarázsolja innen csoporttársait és varázsol egy biciklit amivel körbejárja a rétet, majd legurul a domboldalon az útig. Itt leszáll a bicikliről és fölrepül a levegőbe és föntről nézi a tájat, a madarakat.
Szálldos egy darabig (én hagyom most már), aztán érzi, hogy idefönn kezd hideg lenni, visszamegy a biciklihez és haza teker. Így el tud búcsúzni a képtől.
Amikor kinyitotta a szemét azt mondta: ez jó volt. A képáramlásból én is sejtettem, hogy kellemes élményben van része, de mindez a fiziológiában nem jelent meg. Így utólag nyilvánvaló, hogy a képnek alapvetően pihenő, töltekező, felszabadító funkciója volt. Laci élvezte a szabadságot, sütkérezést, én viszont megpróbáltam dolgoztatni. A kedvemért bele is ment (jól nevelt, fegyelmezett gyerek), de amint visszakapta a választás lehetőségét, a nemkívánatos személyeket eltüntette és folytatta az önfeledt szórakozást. A képben patológiás momentumot nem vélek fölfedezni. A varázserő spontán használata, a repkedés értékelésem szerint nem bizarréria, hanem a játékosság és szabadságvágy archaikus kiélése.
A következő találkozáskor nincs jól, 3 kg-ot fogyott, gyakran van széklete éjjel is, véres. Mindezt nem panaszként, vagy elégedetlenségből mondja nekem, de én mégis annak érzem. Úgy vélem gyors gyógyulást vár, ez viszont nem jön. Az ülés elején kissé frusztrálva érzem magam. Ismét a technika hatásmechanizmusát firtatja, bár kíváncsiskodásában nem sok jele van a bizalmatlanságnak én mégis ilyesmit gyanítok. Végül is elég hamar összeszedem magam, nem vesztettem el a pozitív attitűdömet és rátérünk a patak imaginációra.
PATAK: téli, hideg, hófoltos tájon jelenik meg a patak. Két- három méter széles, tiszta vizű, itt- ott jéggel van borítva. Egy erdőben folyik, távolabb hegyek vannak. Megérinti, megkóstolja a vizet, nagyon hideg, de jó íze van. Állatok nincsenek benne, körülötte sem, "lehet, hogy elbújtak a hideg elől"- mondja. Elindul, a forrás felé vezető irányt választja. Egyre több a hó, állat- és embernyomok vannak a havon. Fokozatosan eltávolodik a pataktól, nekiindul a hegyoldalnak, föl szeretne menni a csúcsra. Egyre mélyebb a hó, meredekebb a hegy, kevesebb a nyom. Nem könnyű fölfelé menni, a kezével is kapaszkodnia kell, izmaiban kellemes fáradtságot érez. A patak már nem látszik. Kb. 500 m magas a hegy, látja a csúcsot, ott van egy turistaház. Odaér, bemegy. Itt kellemes meleg van, emberek beszélgetnek, pincér szolgálja föl az ételt. Õ is rendel. Idevarázsolja barátnőjét, büszkén meséli neki a teljesítményét, hogy egyedül feljött a havas hegyoldalon. Itt elbúcsúztatom a képtől, bár ő még valószínűleg benne maradt volna.
Visszaérkezéskor elégedettséget látok rajta, sőt önmagához képest mosolyog is. Úgy gondolom a téli táj és a patak hideg, zord, talán barátságtalan, de nem élettelen, nem denaturalizált. Állatok vannak, csak elbújtak, nyomaik láthatók, a víz pedig jó ízű. A kép jelzi, hogy a forrás- patak mint életút meglehetősen fagyos dolog, a jobb érzésű élőlények inkább elbújnak előle, ha tehetik. Laci nem bújt el, de nem is volt kíváncsi sem a forrásra, sem a patakra. Talán úgy gondolta, hogy ne foglalkozzunk a régi dolgokkal, másszunk föl a hegyre, fog ez menni így is. Vállalkozó kedve és optimizmusa tükröződött az egyetemre-jelentkezésben is és ebben a képben is.
Az, hogy barátnőjével azonnal megosztja örömét kedves gesztus, de a képben arra már nem tértünk ki, hogy a lány ezt hogyan fogadja. Valószínűnek tartom, hogy Joli szívesebben vett volna részt a hegymászásban végig kettesben, mint így, hogy a végére iderendelte őt Laci. Tulajdonképpen kapcsolatukról nem sok információm van, adatokat tudok, de az érzelmi minőséget nem ismerem. Laci keveset beszél Joliról, de ebből még nem következtetek arra, hogy nem fontos számára. Gondolom majd az imaginatív anyagban kapunk jelzéseket a mélyérzéseiről. Az ülés végére mindketten jobban érezzük magunkat, Laci gazdagabb lett egy élménnyel és én is úgy érzem, hogy adtam valamit.
Önvizsgálat
Laci bélgyulladását pszichoterápiával meg kell gyógyítanom. Ez a tudattalan, vagy most már tudatos direktíva hajt belülről és minden jel, ami a javulás ellen szól, frusztrál és szorongást kelt bennem. Nem tudom, hogy benne milyen erős az elvárás velem szemben, de hajlamos vagyok rá vetíteni ezt a teljesítmény igényt, mintha belőle jönne. Holott lehet, hogy ő jobban viseli a kudarcot, mint én, jobban hozzá van edződve. Persze a terápia ezen szakaszában korai kudarcról beszélni, de én már az első pillanatban anticipált félelmet éreztem a sikertelenségtől. Az, hogy tudatosítom magamban ezen érzéseimet valamelyest könnyít, de azért félelmeimet nem szünteti meg. Végül is ki ne szeretné meggyógyítani a betegét? Mindenesetre figyelnem kell arra, hogy nehogy túl aktívvá váljak.
Az ötödik ülés alkalmával ismét az otthoni élményeket meséli, szüleire panaszkodik "kibírhatatlanok", de a beszélgetésünkben mindez nem fájdalmas, hanem inkább humoros színezetet kap. Időközben nővére családterápiát szervezett, amelyben Krisztina az indexpáciens. A szülők vonakodva, de részt vettek, Laci is ott volt, az idősebbik fiútestvér nem. Eddig két ülés történt, amelyek lényegében a szülők, de legfőképp anyuka heves védekezéséből és Krisztinával való indulatos veszekedéseiből álltak. Laci sajnálja nővérét és a terapeutát, ugyanakkor nevetségesnek és értelmetlennek találja az egészet, fontolgatja, hogy többet nem megy el. Én a kérdésben nem foglaltam határozottan állást, de inkább a részvétel irányába befolyásoltam. Végül is, mint később kiderült, Laci több ülésen már nem vett részt és a harmadik alkalom után a családterápia véget is ért, mert nővére sem látta értelmét.
ERDÕSZÉLE: gondozott parkerdő kellemes, napos tavaszi időben, benne kitaposott földutak, padok. Nagysága öt hektár, egyik oldalán város van a másikon mezőgazdasági
terület, ez olyan, mint egy rét. Õ itt áll a rét és az erdő határán, egy földúton, ami körbeveszi az erdőt. Rögtön bemegy az erdőbe, sétál az utakon, nézegeti a fákat és a
virágágyásokat amik a tisztásokon vannak. Kiderül, hogy ebben az erdőben a kerttervezést ő végezte és most elégedetten szemléli a saját munkáját. Vannak itt mások
is sétálnak, pihennek, nekik is tetszik ez a park. Végül leül egy padra, hallgatja a madarakat, töltekezik.
Terapeuta: Most, ahogy itt ül ezen a padon, hogy van a betegsége?
Laci: Nem vagyok beteg, meggyógyultam.
T: Nem beteg...jól van...csak üljön itt ameddig jólesik és gyönyörködjön a parkban és a virágokban ami a maga munkája...és figyelje meg, hogy milyen érzés egészségesnek lenni...aztán, ha úgy érzi, saját tempójában térjen vissza a szobába.
Úgy gondolom, hogy ebben a képben a vágyteljesülés mozzanata volt a legfontosabb. Utólag Laci elmondta, hogy szeretne kertet tervezni már az egyetem alatt is, lett is volna lehetősége, de az állapota miatt komolyabb munkát nem mer vállalni. A munkavállalást illetően nem adtam tanácsot, bár éreztem késztetést, hogy aktivitásra serkentsem. Õ is tudja, hogy a munkától jobban lehet, a fenti imagináció pedig újabb pozitív megerősítésként szolgál, hasonlóan a covert conditional technikához.
Következő ülésünkön -mintha jobban lennék – mondja mindjárt az elején és felsorol néhány tünetet amelyben pozitív változást érez. Én viszont nem látom rajta, hogy jobban lenne, a felsorolt változások pedig meglehetősen bizonytalannak tűnnek számomra. Van egy olyan érzésem, hogy csak a kedvemért mondja, hogy jobban van. Ez azonban az én érzésem és szorongásom, amit tárolok magamban, nem közvetítek kifelé. Örülök a jó hírnek, de nem igyekszem felnagyítani.
FORRÁS: egy erdőben van egy sziklából előbukkanó forrás, ami egy ott haladó patakba folyik bele. Kellemes idő van, a fák lombjai közt beszűrődik a napfény. Madárhangok hallatszanak, de állatok, emberek nem láthatók. A forrás vize hideg, tiszta, iható. Laci lefényképezi, lerajzolja a forrást, aztán leül egy kőre. Töltekeztetem, és a forrást, mint pihentető, erőt adó helyet kínálom föl, ahová később is visszatérhet, ha szüksége van rá. Mielőtt elbúcsúzna rendbe rakja a környéket, a köveket, faágakat elrendezi, összeszedi a szemetet és azt tervezi, hogy majd be fogja keríteni ezt a helyet.
Úgy gondolom ez a forrás elsősorban, mint erő- vagy gyógyforrás szibólumaként értelmezhető és mint ilyen jól tölti be feladatát. Amennyiben a világrajövetel kezdetének tekintjük, korai anyakapcsolat zavarára utaló jel nem ábrázolódik. A forrásból eredő víz lefutása azonban nem önálló, korán becsatlakozik egy máshonnan eredő patakba, nem éli a saját életét. Ez utalhat Laci életútjában is fellelhető korai kezdetű alkalmazkodási kényszerűségre, melynek ő betegségei révén eleget is tett. A fiúnak viszont tetszik ez a hely, a forrás, gyorsan meg is örökíti, gondozza, védeni igyekszik. Ebben az igényében kívántam segíteni a "visszatérhet ide" szuggesztióval.
A terápia billenőpontja, 7-8. találkozás: az agresszivitás felbukkan a tudatalattiból
Laci nincs jól, dupla alsónadrágot hord, éjjel is többször ki kell mennie, széklete véres. A forrásra szívesen emlékszik, azóta többször gondolt rá. Az ülés kezdetén ismét a szülőkről beszél. Apuka újabb gyógytea kombinációkat talált ki részére és különféle diétás tápokat készít neki, amiket Laci nem hajlandó elfogyasztani. Apja nekem is üzent Lacival: szeretne velem találkozni a helyzetet tisztázandó. Úgy gondolom típusválaszt adtam: a terápiában nem szükséges, hogy én az apjával találkozzam, de ha Laci fontosnak érzi, akkor hármasban beszélgethetünk. A döntés tehát a páciens kezébe került, ő pedig nem érezte fontosnak, így hát találkozás nem jött létre.
Ezek szerint beléptem a családba, mégpedig szülő- rivális szerepben. Laci döntését apja óhaja ellenében hozta meg és úgy gondolom önállóan. Döntése azt is jelzi, hogy nem igazán célja a szülőket és engem összeugrasztani, bár egy kicsit ez már megtörtént. Lehet, hogy a múltkori forrás a terápiát szimbolizálja, a kerítése is felépült már, apja nem tudott bejutni.
ÁLLATCSALÁD: egy gepárd családot lát a szavannán. Egy anya és két kicsi. A kicsik egymással játszanak, anyjuk a közelükben fekszik, pihen és vigyáz rájuk. Jól érzik
magukat, meleg, napos idő van. Laci is ott van, közelről látja őket, de ő láthatatlan. Több állat is van a vidéken: elefánt, zsiráf, víziló. A kicsik alszanak, majd elmennek
anyjukkal vadászni. Egy antilopot szemel ki anyjuk, megközelíti csöndben, majd rárohan és elkapja. A kicsik izgalommal figyelik, az antilop beletörődik sorsába. Elkezdik enni
gyorsan, mielőtt a hiénák és keselyűk odaérnének. A belső szervei a legjobbak, ezt eszik a kicsik, csemegéznek rajtuk. Miután jóllaktak visszamennek a helyükre, alszanak.
Ez a kép önmagában akár alapzavarosnak is véleményezhető, de a terápia hosszmetszete alapján én nem így értékelem. A gepárdok valóban így élnek. Azonban az a jelenség, hogy család hívószóra agresszív állatok jelennek meg és élvezettel kibeleznek egy szelíd antilopot, nem teljesen természetes. Úgy gondolom a kép kínálja az értelmezést, hogy a gepárdok Laci családját szimbolizálják. Ez esetben Laci lehet az antilop: jól tud futni, de hiába, aztán sorsába beletörődik, kizsigerelik. A környéken sok más állat is van, csupa szelíd növényevő, de az ő családja nem ilyen. Ha a képben alapzavar motívumot látunk a véleményem szerint Laci családjának alapzavarát, vagy ehhez közeli állapotát képezi le, ilyenformán reális. Laci maga is megijedt, a láthatatlanság védelmébe burkolózott. Fél a gepárdoktól, a tudattalanjától, de azért kíváncsi rá, csak hozzányúlni nem mer. Meghagytam védőburkában, disszociált pozícióban.
Az apa hollétére az imagináció közben szándékosan nem kérdeztem rá, a spontaneitást meghagyandó, de egy hét múlva igen. A következő találkozáskor ezt a képet sivárnak, száraznak nevezte, ahol az anyagi feltételek megvannak, de nincs jó hangulata. (Egészen hasonlóan jellemezte saját családját is, ld. élettörténet.) Szerinte gepárd családban nincs szükség apára. Úgy gondolom a szülőkkel való tudattalan kapcsolata jól kifejeződik a képben: apja mintha nem lenne, ilyenre nincs is szüksége, anyja van, de vérszomjas.
Fontosnak tartom a kép Laci agresszivitásáról szóló üzenetét. A gepárdok az ő tudattalanjából jöttek, tehát benne jelentős mértékű agresszív készség van. Ennek az erőnek jelenlegi kiélési módja patológiás: saját teste ellen fordul. Az agresszió neutralizálása nem történt meg, ebben a képben sem.
Egy hét múlva állapota változatlan. A múltkori képre adott reflexióját már fentebb leírtam, ez volt az első kép, amiről nem pozitív emléke maradt vissza.
Az állatcsalád imagináció az előzőekhez képest lényegesen mélyebb tudattalan tartalmakat hozott felszínre és mintegy elvarratlan szálat hagyott maga után. Ezt folytatandó gondoltam a kedvenc állat hívóképet beállítani.
KEDVENC ÁLLAT: egy kardszárnyú delfin jelenik meg a tengerben. 12 m hosszú, 3 tonnás, nagyon gyors, ragadozó. A továbbiak részletes leírása:
Terapeuta: Milyen itt a tenger, ahol ez a delfin van?
Páciens: A felszínen úszik, szép a tenger, kicsit hullámzik.
T: Maga most hol van ehhez a delfinhez képest?
P: Én fölötte repülök, föntről nézem.
T: Föntről nézi...Ha itt most körülnéz mit lehet még látni?
P: Semmit, csak a tengert és az eget. Van egy-két felhő, meleg van, szép az idő.
T: És ahogy itt repül, hogy érzi magát?
P: Jól.
T: Jól van...Mit csinál most a delfin?
P: Itt úszik alattam... nézem.
T: Milyen távolságból nézi?
P: Közel vagyok, kb. tíz méterre.
T: Lehet-e itt valamilyen hangot hallani?
P: Csak ha kicsap a farkával a vízből, az csobban.
T: És ahogy így nézi föntről, hogy tetszik ez a delfin?
P: Nagyon tetszik. Gyors, erős.
T: Gyors, erős... Ha van kedve, megnézheti közelebbről is. (Remélem, hogy eléggé
biztonságban érzi magát velem.)
P:... Bent vagyok a vízben, a delfin előtt úszok.
T: Nagyon jó... És milyen a víz hőmérséklete?
P: Nem hideg, kellemes... Gyorsabban úszok mint a delfin.
T: És ahogy így úszik, mit érez az izmaiban?
P: Nem vagyok fáradt, jól esik úszni.
T: Jól esik úszni... Milyen távolságra vannak egymástól?
P: Két- három méterre...de már mögötte vagyok, játszunk a vízben.
T: Játszanak... És így közelről milyennek tűnik ez az állat?
P: Nagyon szép. Felül fekete, alul fehér, teljesen sima.
T: Meg tudná- e esetleg érinteni? (Bátor vagyok.)
P: Óvatosan megérintem az orrát.
T: Az orrát. Jól van... És milyen a tapintata?
P: Kicsit puha, sima.
T: És milyen a hőmérséklete?
P: Meleg.
T: Hogy fogadja a delfin, hogy maga megérinti?
P: Nem bánt. Hagyja magát. Már megbarátkoztunk.
T: Nagyon jó... (kb. 15 mp. hallgatás). Most mi történik?
P: Elfáradtam az úszástól. Ráülök a delfin hátára. Úszik velem. (A kép megszelídült,
Laci birtokba vette az erőt.)
T: Van- e ennek az állatnak neve?
P: Nincs neve.
T: Jól van. Vajon ez a delfin mennyire van itt biztonságban?
P: Teljesen biztonságban van. Nem fél semmitől, őt nem lehet legyőzni.
T: Nem lehet legyőzni... (Hallgatás). Most merre tartanak?
P: A part felé úszunk.
T: Milyen messze van a part?
P: Már látszik… Itt egy strand van.
T: Vannak-e itt emberek?
P: Vannak, engem néznek... A part közelében leszállok a delfinről és kimegyek.
T: És a delfin, az mit csinál?
P: Elúszik... de bármikor találkozhatunk. Nagyon intelligens, megértjük egymást. (Ekkor, a terápia során először, észrevettem változást a fiziológiában. Csökkent arcának sápadtsága, önmagához képest kipirult.)
T: Jól van... Vannak-e itt ismerősei?
P: Igen... itt úgy ismernek engem, hogy én vagyok a fiú, akinek delfinje van.
T: A fiú, akinek delfinje van... Aztán mi történik?
P: Haza megyek.
T: Jól van... Most arra kérem, hogy kerekítse le ezt a képet... őrizze meg az emlékét
ennek a tengernek... a delfinnek... és, hogy saját delfinje van... és, hogy visszatérhet
hozzá, amikor szüksége van rá... aztán saját tempójában, kipihenten, felfrissülve
térjen ide vissza a szobába.
Amikor kinyitotta a szemét még nem tűnt el arcáról a pirosság és mosolygott is egy kicsit (ilyenformán még erre sem volt példa), felült az ágyon és azt monda, hogy "na ez jó volt". A képekhez nem szokott különösebb kommentárt fűzni, én sem erőltetem, most is csak annyit mondott, hogy tényleg jó lenne egy ilyen delfin.
Úgy gondolom, a kép legfontosabb mozzanata, hogy a benne megjelenő agresszivitás, a ragadozó delfin megszelídült és ez a páciens saját munkája volt. Hogy Lacinak ezentúl nem lesz problémája az agresszióval azt azért nem merném állítani. A kardszárnyú delfin ezután is ugyanolyan ragadozó maradt mint volt, csak Lacit nem bántja, ő használhatja, de mindenki más félhet tőle, sőt most már Lacitól is.
Itt is védett, disszociált pozícióból indult a kép, aztán óvatos, majd felszabadult játékon keresztül eljutott az erő birtokbavételéig. A delfin tulajdonságai Laci tulajdonságaivá váltak, ettől ő különlegessé lett "a fiú, akinek delfinje van", mások csodálják (félik) érte. Ezen tulajdonságok az imagináció előtt is Laciban voltak, hiszen a delfin az ő tudattalanjából jött, csak nem voltak hozzáférhetőek számára. Ezért gondolom, hogy a delfin endogén erőforrásnak tekinthető. Hogy erejét mire, vagy mi ellen használja az már nem derült ki, de nyilván a tudattalanja tudja, hogy neki szüksége van egy ilyen emberfeletti képességre. Megfordult a fejemben, hogy ez a kép is, a forráshoz hasonlóan talán a terápiát szimbolizálja és hát akkor én vagyok a delfin. Több minden szól ezen értelmezés mellett, de hát ez mégiscsak egy terapeutai fantázia és az is maradt.
A terápiás folyamat második szakasza, a javulás
Elmondása szerint jobban van, de ezt objektíve nem nagyon tudja alátámasztani, legalábbis ahogy én látom. Talán annyi változást érzek, hogy a mimikája felszabadultabb lett, a mosolyválaszt visszaadja, de spontán nemigen mosolyog.
HEGY: egyedülálló, határozott körvonalú, magas hegy jelenik meg. Tetején hó, lejjebb növények, távolban más hegyek, városok. Az időjárás kellemesen napos, őszi. Spontán
elindul föl a hegyre, itt van vele barátnője, Joli is. A növények felső határáig mennek, ott lepihennek, esznek, lazítanak, gyönyörű a kilátás. Visszafelé gyorsan jönnek, lent betérnek egy turistaházba. Megfürödnek, lepihennek, vacsorát rendelnek. Lacinak jó érzés, hogy megmászta a hegyet, hogy följutott arra a magas helyre, Jolinak is tetszett.
A hegy motívum a patak hívóképre is spontán megjelent, ott is jó teljesítőképességről árulkodott. Laci ez esetben sem riadt vissza a megpróbáltatástól, de nem is teljesítette túl a feladatot, csak a növények felső határáig kapaszkodtak föl. A gyönyörű panoráma, amennyiben a jelen, vagy a jövő kilátásait szimbolizálja igen reménykeltő. A nagy változás az előző hegymászáshoz képest, hogy barátnője itt végig vele megy. Valószínű, hogy a másik hegy a fagyos, hideg patak (életút) környezetéből való kimászást jelentette, amit Lacinak egyedül kellett megtennie.
A tizedik üléshez érkeztünk és szerződésünk szerint a terápia két hét múlva véget ér. Laci nem akarja abbahagyni és én sem. Õ azért nem mert javulást érez, én pedig azért mert nem érzek javulást. Ezt persze nem mondtam ki. A terápia folytatásában állapodtunk meg, újabb három hónapra, cél a további javulás.
Kapcsolatunkat nagyon jónak találom, Laci lelkesen jár és vesz részt az üléseken, úgy érzem nem hozzám kötődik személyesen, hanem a terápiához. A fordított helyzet nehézségeit már volt módom megtapasztalni. Õ viszont bízik a terápiában, figyelmét lekötik a beszélgetéseink és az imaginatív élmények. Nem érzek erős indulatáttételt, de ez a fogalom nem is áll gondolkodásmódom középpontjában (Tringer 1991).
Ezen az ülésen nem történt hipnózis. Beszéltünk az eddigi képeiről, és természetesen a szülőkről. Az intellektuális igény kielégítése történt meg, lehet hogy nem csak a páciens részéről, de Laci nagy örömmel fogadta. A szülőkkel kapcsolatban megemlítettem, hogy milyen nagymértékben lekötik a figyelmét. Szerinte ez természetes, hiszen együtt élnek. Megkérdeztem, hogy gondolt- e már arra, hogy esetleg elköltözne. Gondolt rá, de ehhez legalább három év és kétmillió forint kellene. Sugallataim tehát ellenállást mobilizáltak, de azért el lettek ültetve. Egy hét múlva ismét úgy érzi, hogy jobban van, mintha jobb lenne az étvágya, éjjelente kevesebbszer kell kimennie. Kétségtelen, hogy mimikája felszabadultabb. Hajlok rá, hogy reménykedjek magamban, de csak halványan. Terápiás szorongásom mindenképpen csökkent, nem félek attól, hogy csalódottságában megszakítja a terápiát. Közben az egyetemen vizsga időszak van, bizonyára megterhelő, de Laci hajlamos bagatellizálni a dolgot, felhőtlenül optimista.
TESTÉNEK BELSEJE: rögtön a vastagbelébe megy és elkezdi javítani a hibákat. Kenegeti, betapasztja, kipótolja a sérült részeket. Spontán, aktívan gyógyítgatja sebeit, szeretettel bánik a vastagbelével. Más szerveiben nem talál hibát. Az imagináció alatt én csak strukturáló, kísérő funkciót töltöttem be.
Következő hétre két vizsgáját letette, de egy nehéz vizsga miatt arra gondol, hogy félévet halaszt, ezalatt munkát is vállalhatna. Az egyetemet lazán kezeli, derűlátó, tervezget.
Az eddigi terápiás anyagot szupervízióban megbeszéltem Daubner Bélával. Pozitív megerősítést kaptam az eddigi munkával kapcsolatban és bíztatást a jövőre nézve. A szupervizor szerint a javulás megítélését nyugodtan bízhatom a betegre, az a fontos, hogy ő mit érez, elég ha megerősítem optimizmusában. Az ez utáni üléseken a szuprvizor javaslata szerint belső gyógyító erőt aktivizáló szuggesztiókat kezdtem alkalmazni a hipnózis- indukciós szakaszban. A gyógyító erő működéséről a hipnózis alatt nem kértem visszajelzést, csak az ülés végén kérdeztem meg, hogy hogy tudta működtetni. Megtalálta a gyógyító forrást magában és oda vitte, ahol a bélbetegsége van. Látta a sérült részeket, ezeket kenegette, tapasztgatta. Úgy vette észre, hogy most kevesebb sebet talált mint a múlt héten.
SAJÁT SZIGET: napfényes, kis sziget a tengerben, partja homokos. A szárazföld pár száz méterre van, csónakkal lehet megközelíteni. Rajta sokféle trópusi gyümölcs, szelíd állatok, egy kis faház, édesvízű tó, kis patak, egy hegy. Jolival vannak itt ketten, nyaralásképpen. Laci egészséges, 75 kg, barna. Nagyon jól érzi magát, elégedett. Szüleinek is tetszik az egész, Jolinak is. Töltekeztetem, maradt volna órákig is ott.
A képben, úgy gondolom a derűs jövőkép tükröződik, archaikus vágykielégülés történt, mint a terápiában többször.
Tizenharmadik ülés: tovább javulgat, éjjel csak egyszer kell kimennie, széklete alig véres. Barátnőjéről beszél, aki szerinte, mintha depressziós lenne. Önállóan nem tud dönteni, határozatlankodik, inaktív, a fiú javaslatait viszont elfogadja. Laci vele képzeli el jövőjét.
HÁZ: az indukciós szakaszban a belső szervek simaizmainak ellazítására is adok szuggesztiókat, kicsit hasonlóan az autogén tréninghez és a belső gyógyító erőt is aktivizálom. A további hipnózisok során, kisebb módosításokkal ez mindig így történik. A ház 40 m2-es, alul kő, felül fa, egy utcában áll. Kertje pedánsan művelt, a szomszédok különcnek is tartják, irigylik is. A belső helységek világosak, nincsenek fallal elválasztva egymástól. A konyhából, a hálórészből, a dolgozóhelységből be lehet látni a nappaliba, de visszafelé már kevésbé. Padlás nincs, a padlástérben van a kétszemélyes háló, félig megemelve. A dolgozóhelység pedig félig lesüllyesztve a nappalihoz képest. Itt íróasztal, számítógép, könyvek vannak, ez Laci kedvenc helye. A konyha tiszta, az éléskamra egy szekrény nagyságú. Csak a WC és a fürdőszoba, ami becsukható ajtóval rendelkezik. A nappaliban és a WC-ben meleg, puha, vastag szőnyeg van. A pincében, gyümölcsök, szemeteskuka, egyéb raktározandó dolgok vannak. Ez Laci háza, úgy tervezi, hogy barátnőjével fog itt lakni, esetleg házasságban.
A képekhez Laci általában nem fűz kommentárt, nem értelmezi a szimbólumokat. Ez esetben annyit tett hozzá, hogy egy ilyen ház már régi vágya, le is rajzolta a tervét, Jolinak is tetszett. Én is csak annyit jegyeznék meg, hogy a helységek átláthatóságában kontrollálási igényt vélek fölfedezni, bárhol tartózkodik, szemmel tarthatja az egész házat. A WC viszont lehet rejtekhely, a nappalival közel azonos kényelmi színvonalú, puha, meleg, intimebb helységnek tűnik mint a hálórész, hálószoba nincs is. Lehet, hogy Joli inkább beletörődött mint egyetértett, de ez már csak az én fantáziám Laci nárcisztikus működéséről.
Következő alkalommal egyre jobban van -mondja. Szabadabban közlekedik, eltér a WC- térkép szerinti útvonaltól. Vannak éjszakák, hogy nem megy ki egyáltalán széklete híg, de nem mindig véres. A belső gyógyító erő technikát otthon is gyakorolja, tornagyakorlatokat is kezdett, gyógyteákkal is erősíti magát. Már biztos benne, hogy félévet fog halasztani, munka ajánlatot is kapott, amit el fog vállalni. Szülei a régi módon működnek, de Lacit mintha kevésbé érintenék meg a piszkálódások. Ezt igen fontos mozzanatként értékelem, az én erősödését bizonyítja, talán dolgozik a delfin. Mindebből én az élénkebb mimikát és a derűs vállalkozó kedvet tapasztalom meg.
RÓZSABOKOR: egy elhanyagolt állapotú, szelíd rózsabokrot lát, rózsaszínű virágokkal, fák, bokrok környezetében. Gyökere csak rákérdezésre van. Megmetszi, át is kéne ültetni, de csak ősszel. A bokornak ez jólesik, egészségesebben fejlődhet. Szabadkézzel leszed virágokat róla és haza viszi.
A képben Jolival való kapcsolata igen pontosan mutatkozik meg. A lány szigorú, vallásos felettesént kaphatott otthonról, ebből jórészt Laci segítségével kilépett: megmetszés történt. Ezután valamiféle spirituális vákuumba került, sok szempontból döntésképtelenné vált: az átültetésre még várni kell. Hogy mindez a rózsabokornak jólesik az Laci kertészi szakvéleménye. Itt ismét a fiú nárcizmusát vélem fölfedezni, de úgy gondolom, hogy ezen terápiában átdolgozandó problematika a képben nem mutatkozott.
Egy hét elteltével a javulás töretlen, az optimizmusa szintén. A kerttervezési munkát elvállalta, néhány hét múlva neki fog kezdeni, jó pénz lesz belőle. Bennem is kezd pislákolni a remény, hogy hátha sikerül érdemi változást elérni. De azt is tudom, hogy sokéves betegsége alatt már többször volt átmeneti jó állapotban.
CSALÁDI ÖSSZEJÖVETEL: Laci teljes családja, 15- 20 ember jelenik meg bátyja kertjében. Jól érzik magukat, teljes a béke. Bátyjával ketten húst sütnek, mindenkinek ízlik. Ezután pihennek, beszélgetnek, játszanak.
Utólag azt mondta, hogy ez egy ideális vágykép volt. Ha ilyen összejövetel megtörténne azon bőven lennének nézeteltérések. Én úgy gondolom, az hogy a családi patológia nem került bele a képbe egyrészt Laci jelen állapotának, másrészt a hívókép direkt jellegének köszönhető.
A tizenhatodik találkozáskor arca nem olyan beesett, sápadtsága csökkent, ezeket visszajeleztem neki. Azt mondta ő is tudja, négy kilóval nőtt a testsúlya, éjjel nem megy WC-re egyáltalán, széklete nem véres, nem is mindig híg, szabadon táplálkozik és közlekedik. Gyógyultnak tekinti magát.
Ugyanakkor a családi helyzet is megváltozott, nővére ismét beteg lett, pszichotikus és a szülők vele vannak elfoglalva. Krisztinát szülei még rossz állapotában sem kímélik- "ilyen iszonyatos érzéketlenség a másik iránt, anyuéknak mintha nem lenne lelkük" – ezek Laci szavai. Beszél a családról, gyerekkorukról, próbálja megérteni a pszichózis mibenlétét. Sajnálja nővérét és annak kislányát. Örültem volna, ha látom a könnyeit, de nem láttam, mindamellett mély érzelmi megérintődése nyilvánvaló volt. Imagináció nem történt.
Következő ülésen a "hogy van" kérdésre kezével legyint, -meggyógyultam- válaszolja. Elkezdte szervezni a kertépítő munkát, sok elfoglaltsága van. Jelzi előre, hogy a szokásos időpontban lehet, hogy nem mindig tud majd jönni. Ez új jelenség. Számomra nyilvánvaló, hogy be akarja fejezni a terápiát és én ebbe bele fogok egyezni. Az irányítást azért meg akartam tartani, azt mondtam, hogy tulajdonképpen már be is fejezhetjük, elég ha még két alkalommal találkozunk. Örömmel beleegyezett.
TÛZHÁNYÓ: egy sziget a tengerben, ami teljes egészében a vulkán. Növények és madarak élnek itt, emberek csak egy megfigyelő állomást tartanak a szigeten. Õ helikopterrel jön ide, védőfelszerelésben, ritka madárfajok tojásait menteni. Később egy kutatócsoport is jön, ő is hozzájuk tartozik, a többiek hajóval jöttek. A vulkán nem sokára ki fog törni és lehet, hogy az egész sziget ettől felrobban, eltűnik. Õk mentik a tojásokat. Indítványomra Laci fölmegy a kráter széléig, belenéz, de nem ereszkedik le. Csak füstöt és gőzt lát, gázálarca is van. A sikeres mentési akció után visszajönnek a szárazföldre.
Lacinak tetszett a kép, elégedett volt magával, hogy végre tudta hajtani ezt a veszélyes feladatot. A szimbólum, úgy gondolom magáért beszél: a tűzhányó a betegség, a ritka tojások pedig a jelenlegi törékeny, jó állapot. Többszörös védelemről gondoskodott: helikopter, védőruha, gázálarc, gyógyteák, sport, terápia. Úgy tűnik tud magáról gondoskodni.
Utolsó előtti találkozásunkkor jól van, alig sápadt, mimikája ha nem is élénk, de gazdagodott. Szerinte azért van jól, mert szülei leszálltak róla, nővérével foglalkoznak, aki kórházba került. Tulajdonképpen örülök neki, hogy nem akar hízelegni és annak is, hogy a pszichoszociális környezetét egyértelműen összekapcsolja tüneteivel.
ÖREG BÖLCS: a Balaton partján, tavaszi időben a köveken ül egy öreg ember. Laci mellette van, beszélgetnek. Az öreg külseje hétköznapi, nem látszik rajta a bölcsesség, de ha beszélgetnek vele, akkor meg lehet tapasztalni. "Emlékezteti- e valakire?" (affekt asszociáció). Apai nagyapjára emlékszik vissza aki sokszor mesélt Lacinak az életéből történeteket. Õ akkor tizen egy- két éves lehetett. Nem voltak erős kapcsolatban, de a fiú tisztelte az öreget, ha megöregszik ilyen szeretne lenni.
Az imaginatív anyag számomra kissé csalódást okozott, Lacinak persze nem. Én erre a hívóképre jól be tudok indulni és úgy éreztem, hogy ez itt most nem történt meg. Úgy gondolom az öreg bölcs szimbólumba való belemerülés bizonyos szintű spirituális, vagy szentimentális hajlamot igényel, ami Laciban talán nem olyan erős. De mindez az én érzésem és lehet, hogy csak azért vagyok elégedetlen, mert véget ér a terápia, holott én még folytatnám, bár szakmailag indokoltnak tartom a befejezést.
Utolsó alkalommal feljegyezte az eddigi hívóképeket, a részletekre jól emlékszik, azt majd otthon hozzáírja. Megkérdezte, hogy ha valami gond adódik fordulhat- e hozzám, természetesen igent mondtam. A várható jövőről is kérdezett, erre azt válaszoltam, hogy nem tartom valószínűnek, hogy visszatérhet a betegsége, ő már olyan belső erőforrással rendelkezik, ami átsegíti a problémákon. Ezt orvosi szakvéleménynek szántam, már amennyiben a szuggesztivitás része az orvosi szakmának. Laci egyetértett, ő is így érzi. Barátsággal búcsúztunk el.
Egy év múlva
Kérésemre találkoztunk, az esettanulmány megírásához kértem és kaptam engedélyt. Laci azóta is folyamatosan jól van, mosolygós, nem sápadt, 74 kg (kb. 10 kg súlygyarapodás). Széklet problémája nincs, cukros ételektől tartózkodik, egyéb diétát nem tart. Fél éve nem lakik szüleivel, egyetemre jár és sokat dolgozik, jól keres. Szülei felnéznek rá. Telekvásárláson gondolkodik és Jolival házasságot tervez, de a lány bizonytalan.
Irodalom:
ALEXANDER F, FRENCH T, POLLOCK G (l968) Psychosomatic specifity. Chicago, Univ Chicago Press.
AMMON G (1973) Dynamische Psychiatrie. Darmstadt und Neuwied, Hermann Luchterhand Verlag
BAGDY EMÕKE (1991) Imaginatív pszichoterápiák in: Szakács F. szerk: Pszichoterápiai vademecum. Orvostovábbképző Egyetem Pszich. és Klin. Pszichol. Tanszék.
BÁNYAI ÉVA (1999) szóbeli közlés, elhangzott előadás az Integratív Pszichoterápiás Egy. kongresszusán.
BÁNYAI ÉVA, TÚRY FERENC (1998) Quo vadis hypnosis ? Psychiatria Hungarica 13. évf. 5. sz. 611-620.
BERNE E (1997) Sorskönyv. Budapest, Háttér.
BÖLCS ERIK (1997) Katatím imaginatív pszichoterápia. Integratív Hírmondó 9. Integr. Pszichoterápiás Egyesület.
BOTOND GYULA (1998) Az anya a fiú és a pszichoterapeuta. Pszichoterápia VII évf. 3. sz. 219-222 o.
FRENCH TM (1952) The integration of behavior. Vol I.Basic Postulates. Univ. Chicago, Chicago Press.
GÁDOROS JÚLIA (1994) Kényszeres tünetek előfordulása...in: Németh A. szerk. Kényszerbetegség. Cserépfalvi.
JANCSOVICS SÁNDOR (1995) A Kataím Imaginatív Pszichoterápia foglalata. Integratív Hírmondó 3.
MAGYAR IMRE, PETRÁNYI GYULA (1986) A belgyógyászat alapvonalai, Medicina.
M’UZAN M (1977) Zur Psychologie des psychosomatisch Kranken. Psyche 31: 318- 332
PETHÕ BERTALAN (1989) Részletes pszichiátria. Budapest, MPT.
Pszichiátriai Szak. Koll. (1997) Pszichiátriai zavarok gyógykezelése. Psychiatria Hungarica 2: 123-192 o.
Scientific American Medicine (1994) Scientific American, Inc, New York.
SIFNEOS PE (1973) The prevalence of "alexithymic" characteristics in psychosomatic patients. Psychoter Psychosom 22: 255-262 o.
THOMA H, KACHELE H (1992) A pszichoanalitikus terápia tankönyve 2: 465-485 o. Budapest.
TRINGER LÁSZLÓ (1991) Gyógyító beszélgetés 41. és 68.o. Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület.
UEXKÜLL T von (1985) Der Körperbegriff als Problem der Psychoanalyse und der somatischen Medizin. Praxis Psychoter Psychosom 30: 95- 103 o.